tini_gondok.jpg

Tini szépségápolás

 

A Tini-szépség rovatunkkal elsősorban a tinédzser korban lévő fiatalokat szeretnénk segíteni. Hasznos tanácsokat adunk a serdülőkorral járó változások megfelelő kezeléséhez, és e mellett sok érdekesség és szépség trükk is vár titeket!



 

A természetességről és a plasztik babákról

cicababák, cicababa, menő csajKözel 6 éve olvasok mindenféle hazai piacon kapható női magazint. Mondhatjuk akár, hogy egy kicsit a megszállottjuk is lettem ennyi idő alatt. Ez nem csak azzal jár, hogy minden hónapban eszem vesztve rohanok (többször is) az újságos standokhoz, hanem azzal is, hogy kívülről fújom a legújabb trendeket, szépségtippeket meg, hogy milyen új termékek fognak éppen megjelenni. A rengeteg év alatt szakavatottságom odáig fajult, hogy kora reggel akár 5 perc alatt összedobok egy bonyolultabb sminket is, természetesen az éppen megjelent kenceficékkel. Hogy mire akarok kilyukadni?
 
Néhány héttel ezelőttig azt gondoltam, hogy ez így teljesen jól van, egy igazi nőnek aztán ilyennek kell lenni, mindig 100%-ot nyújtva. Profi sminkkel, divatos ruhákkal. Aztán egyszer csak egy random beszélgetés során a következő mondat hangzott el a párom szájából: „Drágám, azért egy kicsit mű vagy.” És az is kiderült, hogy ez neki annyira nem is tetszik. Persze nem értettem az egészet – a tini éveimet a Cosmo és hasonló lapok társaságában töltöttem, tehát mostanra biztos voltam benne, hogy igenis tudom, hogy mi kell a férfinak.

Hát, kiderült, hogy rossz helyen szocializálódtam, mert nem (csak) ez.
 
plasztik babák, szilikonos nők, mű csajokMert a fiúknak/férfiaknak első sorban a természetesen szép lányok jönnek be. Talán most azt gondolhatod, hogy na persze, nem vagyok én latinos beütésű magas kreol csaj, mert na igen, ők aztán mennyire szépek smink nélkül is. Viszont ha kicsit utána kutatsz, rá fogsz jönni, hogy a természetes szépség Benned is (és mindenki másban) ott van, sőt nem is olyan nehéz előhozni.

1. lépés: Önbizalom

Mert ahhoz, hogy felvállald egy kevésbé agyonsminkelt, ízléses, mégis natúr arcodat, ahhoz bátorságra lehet szükség, ha rutinosan talpig sminkben mész mindenhova. A bátorság pedig mindig önbizalomból fakad.

Biztosan te is ezer dolgot fel tudnál sorolni, amivel nem vagy elégedett a testeden/arcodon. Több mint valószínű, hogy amikor tükörbe nézel, ezeket a részeket pillantod meg legelőször. A magazinok is arra buzdítanak, hogy trükkökkel hogyan rejtsd el ami nem előnyös. Ahelyett, hogy arra fókuszálnál teljes mértékben, amivel elégedett vagy magadon.

Ahhoz tehát, hogy elkezdj elégedett lenni magaddal, azt kell nézned, hogy mit szeretsz magadon. Ezt elkezdeni is nehéz, pláne betartani, hogy később se uralkodjanak el saját magaddal kapcsolatban a sötét gondolatok.  Legjobb, ha szó szerint szembe nézel önmagaddal és mindent leírsz ami tetszik (próbálj meg most csak erre fókuszálni). Ezután írd le, hogy ezeket hogyan tudnád úgy hangsúlyozni ezeket a területeket, hogy nem „csalsz” sminkkel vagy kiegészítőkkel.igazi nők, önbizalom, természetes szépség

Ha nagyon nem vagy biztos magadban, akkor kérdezd meg a hozzád közel álló embereket, hogy mit tartanak benned a legszebbnek és jegyezd fel ezeket. Minden nap olvasd el néhányszor a listádat, így biztosan a szuper oldaladra fogsz összpontosítani. Nekem egyébként a Dove kampányai nagyon tetszenek, és szerintem minden lányt arra késztetnek, hogy kicsit gondolkodjon el.
 
Ha megfelelő mértékű önbizalmat sikerül kifejlesztened, akkor már jó úton vagy ahhoz, hogy megmutasd a világnak, hogy milyen a Te természetes szépséged. Persze a természetesség nem abból áll, hogy teljesen sminktelen arccal és fésületlen hajjal jársz-kelsz. Hogy milyen módszerek és szépségeszközök vethetők be, egy következő iromány témája lesz.

 

Műkörömépítés otthon


Műköröm videók


köröm minták, festések, köröm lakkok

Smink készítési tippek és tanácsok otthonra


Sminkek


szempilla és szemöldök ápolás, sminkelés kezdőknek

Otthoni bőrápolás tippek és tanácsok


Bőrápolás


testkezelések, krémek, masszázsok

Női divat tippek

Divat 2013, Alkalmi ruhák, Női divat, Divat tippek

A női divat szinte átszövi a mindennapjainkat. Hallunk róla a TV-ben, rádióban, olvashatunk róla az újságokban, magazinokban. Többen beleesnek abba a hibába, miszerint minden, amit látnak a kifutókon, magazinokban az jól nézhet ki saját magukon és az utcán is. Ez azonban nem így van. Nem szabad elfelejtenie senkinek a korát, illetve az alakját – divat tippjeink pont ezek elkerülésében segítenek. Nyáron szeretünk merészebb dolgokat is kipróbálni az öltözködésünkben, télen viszont azt gondolják sokan, hogy a trend háttérbe szorul. Jól be kell öltözni azt kész! Ez egy tévedés! A divat minden évszakban fontos és követhető, így télen is! A sál például az egyik olyan ruhadarab, amit több évszakban is tudunk használni. Tavasszal egy jó kiegészítőként szolgál, télen pedig melegít. Különböző méretű, anyagú, és színű sálak vannak, így a paletta nagyon széles. Tavasszal inkább a színesebb mintázatúakat részesítjük előnyben, míg télen a letisztult egyszerűbb formákat. Mindegyiket kipróbáltuk már, és szeretnénk pár ötletes és hasznos tippet adni nektek a sál hordás fortélyairól. A ruhák mellett a kiegészítőkre is ugyanakkora hangsúlyt kell fektetni. Egy szép ruha semmit nem ér egy megfelelő kiegészítő nélkül. De egy szép kiegészítő nemcsak a ruhát díszíti fel, hanem a viselőjét is. Akár ajándéknak is megfelelő lehet. A női divat mellett megmutatjuk azt is, hogy mi lesz 2013 divatja és, hogy milyen alkalmi ruhákat érdemes hordanunk idén, ha csinosak és divatosak szeretnénk lenni akár egy esküvőre, akár bálba készüljünk! Divat tippek minden mennyiségben!

Címkék: női divat, alkalmi ruhák, divat 2013, 2013-as divat, divat tippek, őszi, téli, nyári, tavaszi, divat trendek, kiegészítők, sál hordás, sál kötések